2011. július 22., péntek

Esküvőre készülök

Ezért is írom ezt a blogot. Magamnak és kedves "sorstársaimnak", akik ugyanebben a cipőben járnak. Remélem, lesz néhány olvasóm és segítőm.
Még nagyon az elején vagyunk ennek az egésznek. Még csak a tervezés szintjén állunk. Illetve a héten kaptunk néhány helyszínről árajánlatot. Aztán, a közeljövőben jöhet a személyes látogatás ezekre a helyszínekre.
Tervek viszont már vannak. Sok. Míg párom a lagzi egészét látja maga előtt, én természetesen az apró részleteken is gondolkodom. De hát, általában így szokott lenni. Nekem például határozott elképzelésem van a ruhámról és a hozzá tartozó kiegészítőkről, míg ő csak nagy vonalakban tudja, milyen öltönyt is szeretne valójában.
Szóval első körben inkább csak az elképzeléseimet/elképzeléseinket írom le, aztán majd, ahogy körvonalazódnak a dolgok, úgy majd azokat is bemutatom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése