2011. október 23., vasárnap

Újabb helyszín

Nyáron négy helyszíntől kértünk árajánlatot, ebből az egyiket nagyon drágának találtuk. Néhány héttel ezelőtt kiderült, hogy ez a negyedik helyszín semmivel sem drágább, mint a többi három, amit kinéztünk. Ugyanis az történt, hogy az első összeírásnál az italcsomagot véletlenül kétszer számoltam. A lényeg, hogy elmentünk, és megnéztük a negyedik helyszínt is, ami mindkettőnket azonnal megfogott. Így hát, kértünk egy konkrét árajánlatot, amiben már minden benne van. Úgyhogy ez a negyedik helyszín feljött az első helyre. De még semmit nem kiabálok el, a többi infót majd akkor, ha már lefoglaltuk.